Wekerle Sándorról írták 2.oldal Ábrányi Kornél író, újságíró „Wekerle Sándorban egy óriás jelent meg a magyar politika horizontján. Már maga az a körülmény, hogy valaki Magyarországon nagy vagyon, magas rang és családi összeköttetések nélkül, a saját erejéből a hivatalnoki pálya legalsóbb fokáról a miniszterelnöki székbe küzdi föl magát, oly imponáló, oly szokatlan, sőt csodás jelenség volt, mely előtt párt- és valláskülönbség nélkül mindenki kalapot emelt. Mint egy Atlasz, aki arra van hivatva, hogy egész földgömböt a vállán hordja, úgy állott ki a parlamenti porondra mint miniszterelnök 1892. november 21-én Wekerle Sándor, bemutatván kabinetjét és elmondván programbeszédét. Kabinetje, két kivétellel, Szapáryé volt. Új volt a belügyminiszter Hieronymi Károly, akit csak éppen néhány napja választott meg az országgyűlés a legfőbb állami számszék elnökének, de aki ezt a hivatalát sohasem foglalta el, a másik pedig, mint király személye körüli miniszter, a Bécsbe visszatért Szögény-Maric László helyett Tisza Lajos…A kabinet egyik belügyi államtitkára gróf Andrássy Gyula volt, a másik pedig báró Jósika Samu. Az előbbi nagy súlyt képviselt a Szabadelvű Pártban, az utóbbinak a volt erdélyi kancellár révén komoly összeköttetései voltak Bécsben. A kabinet munkája tekintetében fontos volt, hogy Wekerle jól ki tudott jönni Szilágyi Dezső igazságügy-miniszterrel, sőt – minthogy bánni tudott vele – még kezelni is tudta. Wekerle olyan államférfi volt, aki a nagy nemzeti és politikai ideálokért igazán lelkesedett, de minden ízében reális politikus, hamis vagy csalékony illúziók nélkül. Mint hatvanhetes politikus, a Deák Ferenc és Andrássy Gyula iskolához tartozott, érezve azokat a becses garanciákat, melyeket a 67-es mű a nemzetre nézve tartalmazott. Ezeknek a becses garanciáknak valóra váltását - annak dacára, hogy a 67-es művet állandó természetű alkotásnak tekintette – nemcsak a lehetőségek, hanem a kormányzati kötelességek közé sorolta. Mint széles látókörű, gyakorlati politikus tisztában volt azzal, hogy összeköttetéseik révén a Habsburgok mindig erősebbek voltak, mint a magyar nemzet, de azt is tudta, hogy a Habsburgok jogara alatt álló népek és nemzetek között a legerősebb a magyar, és hogy a Habsburgok éppen úgy rá vannak utalva a magyar nemzetre, mint fordítva. Mint minden ízében európai ember, Wekerle a demokratikus haladás lelkes híve volt, és nem csak felfogásában, hanem érzületében is szabadelvű. A politikában a tiszta kéz embere, aki elítélte és megvetette a korrupciót, és csak a legmélyebb sajnálattal ismerte be, hogy politikai téren olyanokkal is kezet kell néha fognia, akiknek az ember a társadalmi életben nem adna kezet…” Politikai Magyarország II. kötet: Magyarország Története Ferenc császár korától 1910-ig, Budapest, 1913. Anonimus Történelmi Könyvkiadó Vállalat, 9. fejezete: Húsz év története, 1890-1910. Tovább a következő oldalra Wekerle életrajza Életpályája Wekerléről írták Történetek róla Archívum Képek Linkek Bolt Bejelentkezés, cím