Wekerle Sándorról írták 4.oldal  Gárdonyi Géza  „Magas, testes ember. A súlya 156 kiló. Járása nehézkes és a lábahegyét befelé fordítva jár, ami akkor is rosszul állana neki, ha nem volna magyar miniszterelnök. Az arcát beretválja és az első pillanatra a lakáj hatását teszi az emberre, később azonban csak előnyére válik finom szögelletű fehér nagy arcának, amelyen a vidámság és ravaszság derűje játszik folyton, míg apró fekete szemeiből az elmésség kiragyog. A haja szürke, rövid és tüskés; gondos oldalválasztékkal hordja. A fülei mellett egy kis szakállfélét hord, ami jól áll neki. Rendesen fekete kabátban jár és fehér nyakkendőt visel. Kedves étele a sonkacsánk. Kedves olvasmánya Sekszpir. Kedves nótája "Nagypénteken mossa holló a fiát." Az illatszerek közül a heliotropot használja. Szereti Szilágyi Dezsőt, Csáky Albint, József főherceget és tiszteli a szőke asszonyokat. Mindig dolgozik és mindig siet. Gyakran látom őt végigrohanni a folyosón, be egyenesen buffetbe és ahol egy portói pörköltet bűvészi gyorsasággal kap be; utána elszí egy fél szivart (Uppmant) s azzal tíz-tizenöt embert kihallgat a kis miniszteri szobában.Innen mindenki boldog arccal távozik. Ömaga még boldogabb arccal siet végig a folyosón, de mielőtt az ülés-terembe lépne, a fél-szivarját beledugja a gázlámpa csavarójába. Jó lesz az öt percnyi szünet alatt.  A teremben nem üdvözöl senkit. Már a belépésekor a szónokra függeszti a tekintetét. Leül. Hallgat egy percig. Akkor már tudja, miről van szó. Ha felelni akar, följegyez egy két pontot, de sohase láttam, hogy azokra a beszéde közben szüksége volt volna.  A memóriája jó. Az áttekintése tiszta. De ritkán hatol a mélyre; szívesebben csapong a felszínen és átengedi magát az elméje játékának. Innen van az, hogy hallgatva őt, azt mondjuk: - Ez nagy és zseniális államférfi.  Énekelve beszél. Beszédében tűz van, az elmének az a tüze, amely csak a nagy poéták, művészek és nagy rögtönzők tulajdona.  Wekerle poéta, előadóművész, és kitűnő rögtönző. Mint poéta sajátos megvilágítást tud adni a tárgynak és megkapó formákat talál. Áz embert beleragadja abba a nézetbe, amibe ő is ringatódzik, hogy ez a világosság napfény, pedig csak villamvilágítás. Mint előadóművész az arcának pikáns, gúnyos és derült színjátékával, kíséri minden mondatát. Néha el is komolyodik és önérzetes fellobogással csapkod jobbra-balra, nem ritkán olyan hévvel, hogy magát is megsebzi, vagy pedig fedetlenül hagyja a vékonyabbik oldalát, ahova egy Appónyi vagy Horváth Gyula nem is késik a riposzttal.  De főképpen azzal ragadja a beszéde sodrába a hallgatók lelkét, hogy mindig rögtönözve beszél és míg ötletei kápráztatóan cikáznak, egy másodpercnyi időt nem enged arra, hogy a szavait beszéd közben mérlegelhesse a hallgatóság. Az új meg új képek és fordulatok forgatóba ragadja magával a hallgatóság figyelmét. Megrohan, elkábít és kikacag. Olykor a legérdekesebb pontoknál a lélekzetek is elállnak. Érdekes ilyenkor nézni az öreg Tisza Kálmánt. Rendesen ott ül mögötte a harmadik padban: A karját keresztbe fonja. A lábát keresztberakja és a följáró szabadjára kilógatva himbálja. Mosolyog az öreg és nagyokat bólint, mikor Wekerlének egy-egy mondása elcsáttan; de a mosolyában mindig benne van:  - Fiatal vagy öcsém, fiatal.”  Aranymorzsák, Wekerle Sándor 1894. (részlet) Tovább a következő oldalra Wekerle életrajza Gondolatai Wekerléről írták Történetek róla Archívum Bolt Linkek Képek Bejelentkezés, cím