Wekerle Sándorról szóló történetek  Hitvesi nagyvonalúság  Természetes, hogy mint pénzügyi ember és gazdaságpolitikus az anyagi javakat igen sokra becsülte, de nem abban az értelemben, hogy azok csak úgy érnek valamit, ha az ő szükségleteinek a kielégítésére szolgálnak. Álláspontja szerint az anyagi eszközök felett a köznek és a magánszférának is úgy kell rendelkeznie, hogy azok a szükségletek kielégítésére mindenkor felhasználhatók legyenek. E szempontból lehet megérteni takarékossági hajlamát, ami minden téren tartalékok képzésére ösztönözte anélkül, hogy önmagával, embertársaival, vagy pedig a közfogyasztási és köztermelési érdekekkel szemben a fösvénység bűnébe esett volna. Magánügyeit illető döntéseiben sem az anyagi, hanem az erkölcsi és lélektani momentumok vezették. Csak egy egyszerű családi eseményt kívánok példaként felhozni.  A klopódiai birtok kezelése a nagy távolság miatt elég nehézkes volt. Igen előnyös csere kínálkozott egy Pest megyei uradalommal, nem is szólva arról, hogy Wekerle Sándor lelki szemei előtt már régen ott lebegett Temes megye déli részének esetleges ellenséges megszállása. A birtok eladásáról szóló szerződéstervezet már ott volt a zsebében, sőt feleségével történt előzetes megbeszélése értelmében már alá is írta őket. Amikor a vonat elhagyta a klopódiai állomást, és a parkbeli öreg fenyőfák kontúrjai lassan belemosódtak az elsuhanó tájba, Wekerle Sándor feleségének szíve elszorult, szemében könnycseppek jelentek meg. Most látta utoljára gyermekkori emlékei színhelyét. Wekerle ezt látva kihúzta zsebéből a szerződést, „nézd, ne búsulj!” felkiáltással, minden további magyarázat nélkül, ott helyben összetépte az adásvételi szerződéseket és ezzel a kérdés le volt zárva.  Kétségtelen, hogy Wekerle nem szórta a pénzt magánéletében sem, nem „proccolt”, nem volt híve a hivalkodásnak. Helybéli mesteremberekkel szeretett dolgoztatni. Gyakran megtörtént, hogy a korban divatos bútorokat nem a méregdrága elegáns üzletekben vásárolta, hanem azok mintájára a helyi szakemberekkel csináltatta meg. Az ésszerű, takarékos, ugyanakkor jó minőségű munkákat szerette, ez tükröződött otthonában, de ez a szemlélet érhető tetten a nevét viselő telep megvalósításában is.  Görög Staub Károly – Patay Géza: Wekerle Sándor Helikon 2011. Tovább a következő oldalra

Jótékonyság

Wekerle ismerte a jótékonyság áldó erejét is, éspedig bibliai értelemben, hogy „ne tudja a te bal kezed, mint cselekszik a te jobb kezed”. Nagyon sok embert támogatott titokban. Egykori iskolatársai, szegény rokonok, akikkel a sors mostohán bánt, bizalommal keresték fel, nem fordultak hozzá hiába. Kit pénzzel, kit jó szóval engedett útjára. Mert sok embernek csak arra volt szüksége, hogy egy kis lelki megerősítést, biztatást halljon. „Fő a megnyugtatás” - szokta mondani. A Székesfehérvári Napló a következő történetet jegyezte fel róla 1894-ben: „Volt még a mostani miniszterelnöknek a fehérvári főgimnáziumban egy világi – ott ideiglenesen alkalmazott – tanára is. A bölcsészetre oktatta őt a hetedik osztályban. Az ethikát tanította. És tanításának volt foganatja, az általa elhintett mag nem esett kősziklára, hanem termőtalajba. A sors szeszélye ugyanis ezt a régi tanárt az élet göröngyös országútján annyira megviselte, hogy hosszú évekkel később, akkor, mikor Wekerle Sándor már pénzügyminiszter volt, a mindennapi kenyérért kellett aggódnia. A régi tanitvány szíve megesett az összetört emberen, s kenyeret adott neki, a bölcsészet egykori tanárát alkalmazta (aminél még alkalmazni lehetett!) a pénzügyminisztériumban – napidíjasnak. Ilyen az élet!” Görög Staub Károly – Patay Géza: Wekerle Sándor Helikon 2011.
Wekerle életrajza Gondolatai Wekerléről írták Történetek róla Archívum Bolt Linkek Képek Bejelentkezés, cím