Wekerle Sándorról írták 6.oldal Sipőcz Jenő 2. része Wekerle egész pénzügyi működése azt a tiszta igazságot hirdeti, hogy a pénzügy nem öncél egy nemzet életében, hanem célját csak akkor éri el, ha erkölcsi elveket sarkall, és erkölcsi elveket akar diadalra segíteni. Olyan igazság ez, amely egyformán áll minden korszakra. De Wekerle nagy társadalmi politikus is volt, Széchenyi óta a legnagyobb társadalmi szervező, nagysága itt is erkölcsi elveken alapszik. A szétzilált magyar társadalom egységét akarta megteremteni, hogy a különböző társadalmi osztályokat a hazaszeretetben, a történelmi öntudatban egyesítse. Ezt a gondolatot azzal kezdte meg, hogy a történelmi, valamint a honoratior és polgári osztályokat egységes magyar középosztályba asszimilálja, a származás nemességét az előkelő gondolkozás nemességével egyesítse. Azt akarta továbbá, hogy a nemzetvezetés továbbra is hivatott kezekben maradjon meg. Szent meggyőződése volt, hogy a nemzet fennmaradását és józan irányba való fejlődését egyedül az biztosítja, ha a nemzetvezetés azon társadalmi osztályok kezébe van letéve, amelyek a nemzet ezeréves történelmi hivatását legjobban átérzik. Eddig ezt a nemes szerepet a történelmi osztályok töltötték be nagy hivatásérzettel és örökítették azt át nemzedékről nemzedékre, Wekerle az osztálynak lassú kisajátítási eljárással egyre ritkuló sorait a honoratior és polgári osztályok azon tagjaival akarta kiegészíteni és megerősíteni, akikben a történelmi öntudat ugyanolyan lánggal ég, és ezért ugyanazt az áldozatot hajlandók meghozni. Wekerle ebbe az egészséges társadalomba szilárd erkölcsi elveket, józanságot, tiszta magán- és tiszta közéletet akart belevinni. Wekerle teljes társadalmi egységet akart és azért fájdalommal látta azt, hogy a nemzeti társadalom egy tekintélyes része, a munkásosztály, lassankint nemzetközi izgatás hatása alatt elfordult a nemzeti gondolattól, nemzeti érzéstől, nemzeti társadalomtól. Wekerle maga is a munkának volt az embere, tudta értékelni a munkát, elismerte a munka nemességét is. Ezt az eltávolodott réteget akarta a nemzeti társadalomnak visszaszerezni, de az ő sajátos módján nem doctriner elméletekkel, nem erőszakkal, hanem gyakorlati, erkölcsemelő intézkedésekkel: az ő kormánya hozta be az első komoly munkásbiztosító törvényeket, de a legsajátosabb alkotása az a munkástelep, amelyet a nép róla Wekerle-telepnek nevezett el, amely nemcsak egy nagy észnek, hanem egy nagy szívnek is az alkotása. Ezért is, mint annyi más szépért, a főváros örök hálája is illeti őt. Wekerlének ezt a nagy megsejtését, hogy a nemzeti eszmét meg kell erősíteni a népi gondolattal, a mai kor már életprogramjába vette fel. De ezt még egy kapcsolattal kellene kiegészíteni: a nemzetbe, a népbe, a szociális gondolatba bele kellene vinni a keresztény vallásnak, az Evangéliumnak örök emberszerető eszméjét, erre a kapcsolatra egy valóban boldog magyar jövendőt lehetne felépíteni. Szeretném, hogy amikor a múlt emlékein fel akarjuk építeni a magyar jövőt, amikor minden erőt összefogunk, hogy az új életviszonyokat rendezzük, és semmit a jövő feltételeiből el ne hanyagoljunk, két olyan látszólagosan ellentétes lelki tulajdonságot egyesítenénk, mint a nyugalom és a tetterő. A mi nagy tragédiánk az, hogy nekünk nemcsak a földünket tépték szét, hanem a nemzet idegrendszerét és lelkét is. Ebből származott az a beteges, lázas állapot, amely hol vérmes reményekbe csapott, hol lesújtó kishitűségbe. A nemzet visszanyerte idegei felett való uralkodását és lelki egyensúlyát, és nyugodtan készítheti jövőjét. A rettenetes megpróbáltatások után orvosi csoda az, vagy isteni rendelés műve. De ez a nyugalom ne jelentsen megnyugvást, tétlenséget, hanem új tetterőt, új lelkierőt, minden erőnek legnagyobbfokú megfeszítését. Ha ezt a két látszólagosan ellentétes lelki jelenséget egy személyben akarjuk érzékeltetni, nem találhatunk kitűnőbb példát Wekerle Sándornál, aki maga volt a nyugalom, amely mögött azonban a tetterő hihetetlen dinamikája feszült. Az ő korszakában ő volt a legnagyobb nyugalmú, de egyúttal a legtöbbet dolgozó magyar ember. Nem ismerte a képzelet féktelen szárnyalását, képzelete soha nem írt le nagyobb kört, mint amennyit cselekvéssel be tudott tölteni, ezért soha nem hozott nemzetére csalódást. Nem töprengett, és nem habozott feleslegesen, és ezért nem kínozta meg magát és egyúttal nemzetét sem. Nála eszme és tett egy volt, ő tettekben gondolkodott. Nagy feladataink megoldásánál lebegjen előttünk az ő alakja. De még valamire emlékeztessen bennünket Wekerle Sándor. Ő Nagy-Magyarország utolsó három évtizedének volt háromszoros miniszterelnöke, vezető, reprezentatív államférfija. A rideg élet ma örökké nélkülözésre, szenvedésre figyelmeztet. De álmainkban legnagyobb eszményiségig tudunk felemelkedni. Lelkünkben ott él a fény és dicsőség emléke, lelkünkben ott van az ő varázsos egyéniségének képe. Azzal a gondolattal emelem meg a serleget a nagy férfiú emlékére, hogy az hirdesse a nemzetnek a soha nem lankadó magyar tetterőt és a múlt dicsőségét, amelyből, hogy a jövő dicsősége kisarjadjon, ez mindnyájunk legszentebb óhajtása, hajthatatlan akarata, hő imája."  Serlegbeszéd, 1936. január 26. Országos Kaszinó Tovább a következő oldalra Wekerle életrajza Gondolatai Wekerléről írták Történetek róla Archívum Bolt Linkek Képek Bejelentkezés, cím